Bátran kijelenthető, hogy a 2019-es év volt a legkalandosabb a Tesla számára. Bár kissé nehézkesen indult. A termelésben problémák jelentkeztek és kilátástalan volt a helyzet, ám a történet hamar 180 fokos fordulatot vett. Összességében tehát nagy év volt a 2019-es Elon Musknak és brandjének: a termelés jelentős mértékben fellendült, emellett számos új terméket is bemutattak. A Tesla tervei közt a 2020-as évre vonatkozóan nagyrészt az szerepel, hogy a bemutatott termékek egy részét és még sok más, eddig fel nem fedett produktumot bevezessen a kínálatba. 

Íme a Tesla 5, alaposan kidolgozott koncepciója a 2020-as évre: 

1. Megnyitotta kapuit a sanghaji üzem, Musk brutális termelésbe kezd

Kezdetét vette az év, sokan még észbe sem kaptak, a Tesla-vezér pedig szó szerint berobbant az ázsiai ipari városba. Az üzem napra pontosan 2020. január 7-én kezdte meg a működést. Az amerikai márka életében különösen fontos szerepet tölt be a sanghaji gyár, hiszen ennek esetében már a 3-as számú Gigafactoryról beszélhetünk. Elon Musk üzemeinek felhúzása természetesen itt még nem ér véget, nemrégiben arról volt szó, hogy Európába, egészen pontosan Berlin felé óhajt terjeszkedni.

Hogy pontosan miféle munkálatok folynak a vadiúj Gigafactoryben? A létesítmény főként az akkumulátorcellák előállítására, emellett a Tesla Model 3 és Model Y gyártása felé orientálódik. Értelemszerűen a vállalat a Gigafactory 3 esetében is belőtt egy kezdeti termelési arányt, egy célkitűzést, amelyet egy év alatt meg kívánnak valósítani. Ez az arány nem más, mint 250 000 elektromos autó

A Model Y egy, a hétköznapi ügyfelek számára megfizethetőbb szabadidő-autónak ígérkezik, Musk pedig nemrégiben a következőt nyilatkozta: 

„Végső soron a Model Y valószínűleg nagyobb keresletet fog generálni, mint a Tesla összes többi modellje együttesen”

2. Vérfrissítés vár a Tesla Model S-re

Elsőként 2018-ban, vagyis lassacskán 2 éve lehetett hallani a Model S és a Model X belső felújításának tervezetéről. Akkoriban mindezt a következő évre ütemezték. Sajnos 2019-ben ez nem tudott megvalósulni, a projekt áttolódott az idei évre. 

Tesla Model 3 piros és kék

2019-ben a Tesla főként a Model 3-ra, valamint a Model Y termelésbe helyezésére összpontosított. Ez némileg hátráltatta a Model S-t érintő munkálatokat, valamint a Model X is kevésbé fontos járműprogrammá vált. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a Tesla 2020-ban nem szeretné bepótolni az elmaradásokat. 
Az autógyártó emellett az úgynevezett „Plaid” vagyis hárommotoros meghajtáson is dolgozik. Elképzelhető, hogy a Tesla úgy szeretné kiküszöbölni lemaradását, hogy az új meghajtást és a frissített belső teret egy időben jeleníti meg az érintett modellekben. 

3. Cybertruck után Tesla Semi

Elon Musk még 2017-ben mutatta be a Tesla Semit, ami egy tisztán elektromos tehergépjármű prototípusának formájában jelent meg. A modellel azóta nemigen kezdtek semmit, annak ellenére, hogy 2019-re datálták annak értékesítését. 
A vállalatnak bizonyára nyomós indoka volt arra, hogy késleltessék az elektromos teherautó bevezetését, még annak ellenére is, hogy több ezer előrendelés, illetve letét futott be a modellre. 
A vezérigazgató évente 100 000 Tesla Semi modell gyártását tervezi. 

4. Újfajta akkumulátorok fejlesztése

A 2019-es év elején Musk elárulta, hogy a Model 3 építésekor a kereskedelmi tehergépjárművek kapacitását tartották szem előtt, ezért szerették volna, hogy hatótávja a lehető leghosszabb legyen. A leghosszabb idő, vagyis táv alatt 300 és 500  mérföldet kell érteni, ami nagyjából 480 és 800 kilométernek feleltethető meg. 
Az elmúlt évben az autógyártó több olyan vállalatot szerzett maga mellé, amelyek nagy mennyiségű tapasztalattal rendelkeznek az akkumulátorok vagy az akkumulátorgyártó berendezéseket illetően. A Tesla jelenlegi terve, hogy saját akkumulátort gyártson, melynek bevezetésére még az idei évben sor kerülhet. 

5. Tesla App Store

Noha a Tesla egyelőre semmiféle bejelentést nem tett ezen a fronton, a fogyasztók arra számítanak, hogy az autógyártó létrehoz egy App Store-szerű platformot, amely lehetővé tenné a fejlesztőknek, hogy különféle játékokat és alkalmazásokat tölthessenek le a Tesla járművekre a felhasználóknak. 
Amikor a Tesla 2012-ben bemutatta a Model S-t, az autógyártó szakaszosan beszélt valamiféle szoftverfejlesztésről. Musk elmondta, hogy erre mindenképpen szükség van, hiszen a flotta egyre növekszik, a vásárlói igények gyarapodnak, ezeknek pedig eleget kell tenni. 
Bónusz kérdés: vajon mi lesz a Tesla Roadster sorsa?

A Tesla Roadsternek hivatalosan 2020-ban kellene piacra kerülnie, ám Elon Musk a közelmúltban egyre csak háttérbe helyezte ezen információ közlését, megerősítését. Meglepő lenne, ha a vállalatnak a Roadster értékesítésbe helyezésére is lenne kapacitása, de sosem lehet tudni, Musk okozott már párszor meglepetéseket. 

Forrás:

electrek