Sok munkája lesz a Tesla autóinak Magyarországon, ha majd megkapják azt a frissítést, amellyel az utak állapotát kívánják feltérképezni. A tervek szerint a Teslák a kameráik és a futóműszenzoraik segítségével folyamatosan monitorozni fogják az úthálózatot, hogy a komolyabb tankcsapdákról tájékoztassák a többi Teslát, illetve, hogy maguk ne hajtsanak többé beléjük, ha ugyanazon az útvonalon járnak.

Ugye az önvezető funkció lényegében (Auto Pilot) a sávtartásra, a forgalmi szituációkra, a többi közlekedőre és az egyéb akadályokra figyel, de a kátyúkat nem kerülgeti. Pedig a hazai utakon elég hasznos lenne, a Teslások tudnának mesélni úthiba miatt szálszakadt abroncsokról, megütött felnikről vagy elállítódott futóművekről. Mindenki tudja, hogy Magyarországon a vezetéshez tartozik a kátyúkerülgetés, de ne higgye senki, hogy ez a világ nagy részén másképp van, mert nem.

Tesla úthiba miatti defekt

Az utak siralmas állapotban vannak a világ nagy részén. Tudják ezt a Teslánál is, ezért a fejlesztők most olyan adatfeldolgozó algoritmusokon dolgoznak, amelyek lehetővé teszik, hogy a jövőben az autóik elkerüljék a „végzetes” úthibákat. Az így készülő térképeket természetesen online tárolnák és valós időben folyamatosan frissítenék, így nem fordulhatna elő az a vicces helyzet, hogy a már befoltozott úthibát a Teslák még mindig kerülgetik.

Arról nincsenek hírek, hogy ezek a kátyútérképek esetleg hozzáférhetőek lesznek-e más gyártók önvezető képességgel rendelkező autói számára is. Feltételezhetően nem, a Tesla belső használatra szánja a kinyert adatokat. A technológia egyébként még nem áll készen a bevetésre, meglehetősen nagy kihívást jelent, hogy az autók megbízhatóan, az úttól, az időjárástól és látásviszonyoktól függetlenül hiteles adatokkal szolgáljanak.

A technológia fejlődése és a mesterséges intelligencia térnyerése hihetetlen távlatokat nyit az autózásban is, nem kizárt, hogy a jövőben az önvezető autók által gyűjtött útadatokra alapozva fogja a felelős állami szerv koordinálni az úthálózatok felújítását. A tesztek már bizonyosan folynak, egy jövőbeni Tesla-frissítéssel pedig egy gombnyomásra minden autó megkaphatja a “kátyúkikerülő” funkciót a hazai teslások legnagyobb örömére.

Forrás:

Teslarati.com